KRISZTUS OSZTOZIK ATYJÁVAL A TRÓNON

 "Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá." (Zsoltárok 110:1)

Az Atya szeretete felfoghatatlan, leírhatatlan és egyedülálló.  Ebből a szeretetből fakadt, hogy beleegyezzen egyszülött Fia halálába, hogy ezáltal a lázongó ember egységbe kerülhessen a Menny kormányzatával, és megmeneküljön törvényszegésének büntetésétől.  Isten Fia leereszkedett királyi trónjáról, szegénnyé lett értünk, hogy szegénysége által gazdaggá lehessünk. A fájdalmak férfia lett, hogy az örökké tartó öröm részeseivé tehessen bennünket.  Isten megengedte szeretett, kegyelemmel és igazsággal teljes Fiának, hogy a leírhatatlan dicsőségű országból egy olyan világba érkezzen, amelyet megcsúfított a bűn, és amelyet a halál és átok keserűsége árnyékoz be.  Mivel Jézus lejött a Földre, és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmunkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja.  Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész Isteni vonzereje azt hirdeti, hogy "velünk az Isten…" (Máté evangéliuma 1:23) Ember volta az emberi család közösségébe vonta Krisztust, Isteni lénye pedig Isten trónjához kapcsolta. Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre; mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.  A betlehemi gyermek, a szelíd és alázatos Üdvözítő maga Isten, aki "megjelent testben…" (1Tim 3:16) "Velünk az Isten." (Máté evangéliuma 1:23)  Ez a záloga bűntől való szabadulásunknak. Ezért bízhatunk abban, hogy erőt kapunk a Menny törvénye iránti engedelmességhez. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé nem lehet széttépni.  Örökre magához kötözött minket. "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen." (Ézsaiás könyve9:6) Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a Mennybe helyezte.  "Az embernek Fia" az, akivel megosztja a világmindenség trónját. Krisztusban egyesül a földi és a mennyei család.  A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk.  Az emberiség magába zárja a Mennyet, a végtelen szeretet Istene pedig keblére öleli az emberiséget.

EGYÜTTÉRZŐ FŐPAP

"Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orczád előtt." 

(Zsoltárok 9:4)

Nem tudjuk felfogni Isten nagyságát és bölcsességét, sem szemünk elé képzelni azt a mérhetetlen távolságot, ami a Teremtő és kezének teremtményei között tátong.

Aki a mennyekben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja a kezében, nem a mi véges mértékünk szerint ítél, és nem a mi számításunkkal számol. Tévedünk, ha azt képzeljük, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk kicsiny, az az Ő szemében is az.

Egy bűntett sem jelentéktelen Isten szemében.
A részegest lenézik, és rámondják, hogy bűne kizárja őt a Mennyből.

Ugyanakkor a büszkeség, önzés és irigykedés megrovás nélkül burjánzik, holott ez a fajta bűn különösen sérti Istent. Tisztánlátásra van szükségünk, hogy az Úr mértéke szerint mérhessük le a bűnt.
Most, amíg tart a próbaidő, nem helyes ítéletet mondani másokról, és példaképnek tekinteni magunkat.

Krisztus a példakép, kövessük Őt, lépjünk az Ő nyomdokaiba.

Vallhatjuk ugyan a jelenvaló igazság valamennyi pontját, de ha nem valósítjuk meg ezt az igazságot, semmi hasznunk belőle. Ne kárhoztassunk másokat, ez nem a mi dolgunk, hanem szeressük egymást, és imádkozzunk egymásért. Ha látjuk, hogy valamelyikünk eltévelyedik az igazságtól, sirassuk azt a személyt úgy, ahogyan Krisztus is sírt Jeruzsálem felett.

Nézzük meg, mit mond mennyei Atyánk a tévelygőkről.

"Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyat szelídségnek lelkével; ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is." (Gal 6:1)

Jézus úgy gondoskodik mindenkiről, mintha egyedül az a személy élne a Föld színén.
Mint Isten, hatalmas erőt fejt ki értünk. Mint idősebb fivérünk, együtt érez minden bánatunkkal.

A Menny fensége nem zárkózik el az elzüllött, bűnös emberiségtől. Főpapunk nem olyan büszke, hogy ne venne észre bennünket, és ne rokonszenvezne velünk, hanem olyan valaki, aki megkísértetett mindenekben, mégis ártatlan maradt.