A VESZÉLYEZTETETT KIRÁLYSÁG

"Jézus azért, amint észrevette, hogy jönni akarnak, és őt elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonult egymaga a hegyre" (János 6:15

Az emberek ültek a füves síkságon a tavaszi alkonyatban, és ették az eledelt, amelyről Krisztus gondoskodott. Nincs emberi erő, amely öt árpakenyérből és két kis halból éhes emberek ezreinek elegendő ételt teremthetne.  Ezt mondogatták egymás közt: "Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő a világra" (János evangéliuma 6:14). Legyőzheti a nemzeteket, s hozzájuttathatja Izráelt a vágyva vágyott uralomhoz. Lelkesedésében a nép kész azonnal királlyá koronázni Őt.  Látják, hogy nem igyekszik felhívni a figyelmet magára, vagy tisztességet szerezni önmagának [és] attól tartanak, hogy sohasem fogja magának követelni Dávid trónját. Tanácskoznak, és abban egyeznek meg, hogy erőszakkal elragadják Őt, és kikiáltják Izráel királyának.  Jézus azonban látja, mi van készülőben, és tudja, amit ők nem, hogy mi lenne az eredménye egy ilyen mozgalomnak. Ha trónra akarnák emelni, azt erőszak, lázadás követné, s a lelki ország munkálása akadályokba ütközne. Késlekedés nélkül véget kell vetni a mozgalomnak. Jézus magához szólítja tanítványait, s megparancsolja, hogy szálljanak hajóra, és azonnal térjenek vissza Kapernaumba,  Ő pedig majd elbocsátja a népet. Jézus most megparancsolja a sokaságnak, hogy oszoljanak.  Viselkedése olyan határozott, hogy azonnal engedelmeskednek. Jézus királyi magatartása, néhány nyugodt parancsszava lecsillapítja a rajongást, s meghiúsítja terveiket. Felismerik benne a minden földi tekintély fölött álló hatalmat, és szó nélkül engedelmeskednek.  Amikor magára maradt, Jézus "felméne a hegyre, magányosan imádkozni".  Erőt kért, hogy bemutathassa az embereknek küldetésének Isteni jellegét, és Sátán ne homályosíthassa el értelmüket, ne ronthassa meg ítélőképességüket.  Lelki gyötrelmek és vívódások között imádkozott tanítványaiért. Népszerű ábrándokból táplálkozó, régen dédelgetett reményeikben a legfájdalmasabb, legmegalázóbb módon kellett csalódniuk.  Ahelyett, hogy Dávid trónjára látnák Őt emelkedni, keresztre feszítésének lesznek a tanúi.  Ez lesz valójában az igazi koronázás.

VELÜNK AZ ISTEN

"Imé, a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti:

Velünk az Isten." (Máté evangéliuma 1:23)

Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. "Isten képmása", az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője; az Ő "dicsőségének világoltatása" (vö. 2Kor 4:4, 6).  Jézus azért jött Földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát; hogy legyen "VELÜNK AZ Isten".  Ezért jövendölték róla, hogy "nevét Immánuelnek nevezik". Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve.  Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe "angyalok vágyakoznak betekinteni" (1Pét l:12) és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak.  Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye.  A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a Föld és a Menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely "nem keresi a maga hasznát". Jézus Atyja mellett maradhatott volna, megtarthatta volna mennyei dicsőségét s az angyalok hódolatát. Mégis, elhatározta, hogy leteszi jogarát Atyja kezébe, elhagyja a mindenség trónját, hogy világosságot hozzon a sötétségben tévelygőknek, és életet adjon az elveszendőknek.  E nagyszerű tervnek volt előzménye, a jelképek és a szimbólumok sora. Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus Mózesnek megjelent, Istent nyilatkoztatta ki. Az örök irgalmú Isten a legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg ne haljon, amikor rátekint.  Ugyanígy érintkezett Isten Izráellel nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a véges ember gyönge szemével rátekinthessen. Krisztusnak "a mi nyomorúságos testünkben" (Fii 3:21) kellett eljönnie, "emberekhez hasonlóvá lévén".  Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy a közelébe juthasson a szomorú, megkísértett embernek.

MENNYEI KIRÁLYUNK

 "Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét, és az ő uralkodása mindenre kihat." (Zsoltárok 103:19)

A három héber ifjúnak az égő kemence lángjainak dacára vallomást kellett tennie az Úr Jézus Krisztusról.  A király megparancsolta nekik, hogy leborulva imádják az általa felállított aranyszobrot. Azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben ezt nem cselekszik meg, az égő kemencébe vetteti őket.  Az ifjak azonban így feleltek:  "Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, óh, király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh, király, hogy mi a te Isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk"(Dániel könyve 3:16—18).  Az Istenhez szóló imádsághoz a leborulás a megfelelő testhelyzet. Ez a tett egyedül az Istent megillető hódolatot fejezi ki, mert Ő a világ fejedelme és Ura. A három ifjú megtagadta a bálvány előtt való tisztességtevést, még ha az tiszta aranyból készült is. Ha mégis engedtek volna a felszólításnak, akkor tulajdonképpen a babiloni király előtt borultak volna le. Büntetést kaptak. Azonban Krisztus személyesen jelent meg közöttük, együtt volt velük a tűzben, és így nem esett bántódásuk. Ez a csoda gyökeres változást hozott az emberek gondolkodásában. Elfeledkeztek a nagy pompával felállított aranyszoborról.  A király rendeletben tette közzé, hogy halál vár mindazokra, akik szót mernek emelni ezeknek az ifjaknak az Istene ellen.  Ezek a hűséges zsidók nagyszerű képességekkel rendelkeztek, hatalmas és intellektuális kultúrába nyertek betekintést, és most méltóságteljes pozícióba kerültek; mégsem feledkeztek meg Istenről. Hatalmukat alárendelték az Isteni kegyelem megszentelő befolyásának.  Csodálatos szabadulásukkor a hatalmas tömeg megismerkedhetett Isten hatalmával és fenségével.  Jézus melléjük lépett a tüzes kemencében, és jelenlétének csodálatos dicsősége meggyőzte Babilon büszke királyát arról, hogy ez a személy a tűzben csak Isten Fia lehet.  A hűséges szolgák megszabadításával az Úr kijelenti, hogy az elnyomottak oldalára áll, és minden olyan földi hatalmat lerombol, amely megtapossa a Menny Istenének tekintélyét.

IZRÁEL LÁTHATATLAN KIRÁLYA

"És a Sínai hegyre leszálltál, s szóltál velük az égből, s adtál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat." (Nehémiás 9:13)

A történelem szent könyvének minden oldalán, amelyre Istennek az Ő választott népével való kapcsolatát jegyezték fel, a nagy "VAGYOK" égető lenyomata van.
Az emberek fiainak Isten soha nem adott nagyobb kinyilatkoztatásokat hatalmáról és dicsőségéről, mint akkor, amikor egyedül Őt ismerték el Izráel uralkodójának, és amikor törvényt adott népének. Itt nem emberi kézben volt a jogar.
Izráel láthatatlan királyának méltóságteljes megjelenése elképzelhetetlenül fenséges és leírhatatlan volt.
Az Isteni jelenlétnek e kinyilatkoztatásaiban Isten dicsősége látszott meg Krisztus útján. 

Nemcsak az Üdvözítő adventje alkalmával, hanem a bűneset és a megváltás utáni korszakokban is. Krisztusban békéltette meg Isten önmagával a világot (Korintusbeliekhez írt második levél 5:19). Krisztus volt az alapja és a középpontja az áldozati rendszernek, a pátriárkák korszakában csakúgy, mint a zsidók idejében. Ősszüleink bűne óta nem volt többé semmiféle közvetlen érintkezés Isten és az ember között.
Az Atya Krisztus kezébe adta a világot, hogy az Ő közbenjárói tevékenysége útján megválthassa az embert, és igazolhassa Isten törvényének tekintélyét és szent voltát.
Az ég és a bűnbe esett emberi nemzetség közötti közösség csak Krisztus útján jöhetett létre. 

Isten Fia volt az, aki ősszüleinknek a megváltás ígéretét adta. Ő volt az, aki a pátriárkáknak kijelentette magát. Ő volt az is, aki Izráelnek a törvényt adta.
A Sinai hegy félelmetes dicsősége közepette Krisztus az egész nép hallatára kijelentette Atyja tízparancsolatát.
Krisztus volt az, aki a kőtáblákba vésett törvényt odaadta Mózesnek.
Népének Jézus volt a világossága, a világ világossága, még mielőtt emberi testben eljött a Földre.
A fény első felvillanása, amely behatolt abba a homályba, amellyel a bűn burkolta be a világot, Krisztustól eredt és érkezett. Krisztustól jött a mennyei ragyogás minden sugara, amely a Föld lakóira áradt. A megváltás tervében Krisztus az Alfa és az Omega, az első és az utolsó.

A MÁSODIK ÁDÁM

"Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek." (1Korinthusbeliekhez 15:22)

Az ember bukása miatt az egész Menny gyászolt. Isten Fiának, a Menny dicsőséges parancsnokának szíve megesett az elbukott emberiségen. Az elveszett világ keservei láttán végtelen szánalmat érzett.  Az Isteni szeretet révén kigondolt egy tervet az ember megváltására. Isten megszegett törvénye a bűnös életét követelte. Az egész világegyetemben csak egy lény volt, aki az ember érdekében ki tudta elégíteni a törvény követelményeit. Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba a Mennyel. Krisztus kész volt magára venni a bűn terhét és szégyenét, a bűnét, amely annyira sérti a szent Istent, hogy miatta az Atyának és a Fiúnak el kellett válnia egymástól.  Krisztus kész volt a nyomorúság feneketlen mélységébe hatolni, hogy megmentse a megrontott emberiséget. Már a Föld teremtése előtt megszületett a megváltás terve.  Mégis, a világegyetem királya csak küzdelem árán egyezett bele abba, hogy Fia meghaljon a bűnös emberért. Milyen csodálatos a megváltás titka! Isten szeretete egy olyan világért, amely nem szerette Őt!  A halhatatlan lények a végtelen korszakokon át csodálattal és imádattal próbálják majd felfogni a felfoghatatlan szeretet titkát. Krisztus a második Ádám. Szentségben és tisztaságban, Istennel való kapcsolatban és az Ő kedveltjeként ugyanonnan indult el, ahonnan az első Ádám.  Krisztus százszor keservesebb kísértéseket szenvedett el Sátántól, mint Ádám, a körülmények pedig minden tekintetben nehezebbek voltak.  A nagy csaló világosság angyalaként jelent meg előtte, de Krisztus kiállta a kísértéseket. Megtartotta és felmagasztalta Isten törvényét a törvényszegő világban, és ezzel megmutatta a mennyei világegyetemnek,  Sátánnak és Ádám minden elbukott gyermekének, hogy kegyelme által az emberek megtarthatják Isten törvényét. Krisztus győzelme éppolyan teljes volt, mint Ádám bukása.  Hozzá hasonlóan mi is ellenállhatunk a kísértéseknek, és távozásra kényszeríthetjük Sátánt.

AZ ELVESZÍTETT URALOM

"Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja." (Dániel 4:22)

Az alacsonyabb rendű teremtmények között Ádám királyként állott. de amikor megrontotta a törvényt, elvesztette uralmát.  A lázadás szelleme, amelyet ő bocsátott a Földre, kiterjedt az állatvilágra is.  Így nemcsak az ember élete, hanem az állatok természete, a mezők füve, sőt még a belélegzett levegő is, mind a gonosz tudásának szomorú tanításáról beszélt. A bűn miatt nemcsak az ember, hanem a Föld is a gonosz hatalmába került.  Ádám megteremtésekor uralmat kapott a Föld felett, de mivel engedett a kísértésnek, Sátán hatalma alá került, "mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett" (2Pét 2:19). Amikor az ember Sátán foglya lett, az uralom, amely az övé volt, legyőzőjének kezébe ment át. Így lett Sátán "e világ Istene" (Korintusbeliekhez írt második levél 4:4). Kisajátította azt az uralmat, amelyet eredetileg Ádám kapott. Amikor Sátán kijelentette Krisztusnak, hogy övé a világ királysága és dicsősége, és annak adja, akinek akarja, csak részben mondott igazat. Azért, hogy csaló szándékát megvalósítsa, Sátán Ádámtól ragadta el az uralmat, Ádám viszont a Teremtő képviselője volt, nem pedig független uralkodó.  A Föld Istené, és Ő mindent Fiának adott. Ádámnak Krisztus alattvalójaként kellett uralkodnia.  Amikor Ádám az uralmat Sátán kezére játszotta át, Krisztus maradt a jogos Király. Az a valaki ajánlotta fel a világ országait Krisztusnak, aki a Mennyben fellázadt. Hűbéri szolgálatot akart vásárolni gonosz elveihez, de Krisztus nem volt megvásárolható.  Jézus az Isten iránti engedelmességgel és hittel győzött.  Az apostol által így szól hozzánk: "Engedelmeskedjetek azért Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek" (Jak 4:7-8). Nem menekülhetünk meg a kísértő hatalmától, mert legyőzte az emberiséget. ám "erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen." (Péld 18:10)

ÁDÁM ÉS ÉVA

"Teremte tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a Földön csúszó-mászó mindenféle állatokon." (Mózes első könyve 1:28)

Ádám az Éden királya lett. Minden, Isten által teremtett élőlény felett hatalmat kapott.  Az Úr olyan értelemmel áldotta meg Ádámot és Évát, amelyben a többi teremtményt nem részesítette. Ádámot jogszerű uralkodóvá tette teremtő kezeinek munkái felett. "Az Isten képmására és dicsőségére" (Korintusbeliekhez írt első levél 11:7) teremtett ember adományai nem voltak méltatlanok magasztos rendeltetéséhez. Minden szellemi és lelki képességük a Teremtő dicsőségét tükrözte vissza.  Miután magasztos szellemi és lelki ajándékokat nyertek, az Úr Ádámot és Évát csak kevésbé tette kisebbé az angyaloknál (Zsidókhoz írt levél 2:7). Ősszüleink számára, bár Isten ártatlannak és szentnek teremtette őket, nem volt kizárva a vétkezés lehetősége. Isten szabad erkölcsi lényekké alkotta őket, akik értékelni tudják jellemét, bölcsességét és jóságát, kívánalmainak méltányosságát, és szabadságukban áll, hogy engedelmeskedjenek, vagy megtagadják az engedelmességet. Társaloghattak Istennel és a szent angyalokkal. De örök biztonságuk megszerzése előtt ki kellett állniuk hűségük próbáját. Az ember létének kezdetén Isten korlátot szabott az ember vágyainak, annak a végzetes szenvedélynek, amelyen Sátán bukása alapult. A tudás fája, amely a kert közepén az élet fája közelében állt, volt ősszüleink engedelmességének, hitének és szeretetének próbája. Isten az embert létének nélkülözhetetlen feltételeként törvény alá helyezte. Isten kormányzatának alattvalója volt, és egyetlen kormányzat sem állhat fenn törvény nélkül. Amíg Ádám és társa hű volt Istenhez, ők voltak az egész Föld urai. Korlátlan uralmat kaptak minden élő dolog felett. A bárány és az oroszlán békésen játszadozott a közelükben, vagy együtt feküdtek lábuknál. A vidám madarak körülöttük röpködtek, és nem féltek. Boldogan zengtek dicséretet Teremtőjüknek. Ádám és Éva is velük együtt adott hálát az Atyának és a Fiúnak.