💥A SZÍVÜNKBEN LAKOZÓ KRISZTUS❣️

"Hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben." (Efézusbeliekhez 3:17)

Isten megvásárolt bennünket, ezért elvárja, hogy minden egyes szív az Urának tartsa Őt. Testünket és elménket alá kell vetnünk a vezetésének, természetes szokásainkat és vágyainkat pedig alá kell rendelnünk a magasabb rendű szükségleteinknek.

Ebben a munkában azonban nem támaszkodhatunk önmagunkra.

Nem követhetjük biztonsággal saját terveinket. A Szentléleknek kell megújítania és megszentelnie minket, és Isten szolgálatában nincs helye a félbehagyott munkának.

Amikor szívünk megtisztul a bűntől, Krisztus foglalja el azt a trónt, amelyet egykor az élvezetek és a földi dolgok szeretete töltött be.

Arckifejezésünk visszatükrözi Krisztus képmását. Lelkünkben végbemegy a megszentelődés munkája.

Az önigazulás kivész az életünkből. Felöltjük magunkra az új embert, amely Krisztus óta igazságban és valós szentségben áll elő az isteni teremtés gyümölcseként.

"Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől."

Krisztust szemlélni annyit jelent, mint tanulmányozni az Igében megörökített életét.

Ássunk az igazság után úgy, mintha elrejtett kincset keresnénk. Rögzítsük tekintetünket Jézusra. Amikor személyes Megváltónknak fogadjuk el Őt, bátorságot kapunk tőle arra, hogy bizalommal járuljunk a kegyelem trónjához.

Szemlélés által változunk el, és válunk hasonlóvá erkölcsileg ahhoz, akinek jelleme tökéletes.

Ha elfogadjuk a nekünk beszámított igazságosságot, a Szentlélek átalakító hatalma által Krisztushoz hasonlóvá válunk.

Krisztus képmását ápolva magunkban, egész lényünk vele töltődik fel. A lélek felfelé haladása azt jelzi, hogy már Jézus uralkodik a szívben.

A szív, amelyen keresztül kiárasztja békéjét és örömét, valamint szere-tetének drága gyümölcseit, Jézus templomává és trónjává válik.

"Ti az én barátaim vagytok - mondja Krisztus ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek."

Adjuk Istennek a lehető legértékesebb áldozatot. Adjuk neki a szívünket!

ÁLLANDÓ FÜGGŐSÉGBEN AZ ATYÁTÓL

"💞Az Úr trónolt az özönvíz felett; így trónol az Úr, mint király, mindörökké. Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel." (Zsoltárok 29:10-11)

Isten trónja legyen mindenkori támaszunk. Krisztusban erő vár  ránk. Ő a közbenjárónk az Atyánál. Birodalmának minden részébe elküldi követeit, hogy népe tudomására hozza akaratát. Krisztus a gyülekezetek között jár. Meg kívánja szentelni, fölemelni és nemesíteni követőit.

Akik igazán hisznek benne, életmentőkké válnak. Jobb kezében tartja a csillagokat, és a terve az, hogy ezeken át ragyogtassa világosságát a Földre. Így kívánja előkészíteni népét a mennyei egyház magasabb szolgálatára. 

Komoly munkát bízott ránk.

Végezzük azt pontosan és eltökélten. Mutassuk meg az életünkben, hogy mit is tett értünk az igazság Napja.

Krisztus "a hét gyertyatartó között jár" (Jelenések könyve 2:1), és ez a kép a gyülekezettel való kapcsolatát szemlélteti. Krisztus a Föld széltében és hosszában mindenfelé gyülekezetei között jár. 

Elénk érdeklődéssel figyeli azokat, hogy megfelelő lelkiállapotban vannak-e országa ügyének előbbre viteléhez.

Krisztus jelen van a gyülekezetek minden összejövetelén. Mindenkit ismer, aki kapcsolatban van a szolgálatával. Ismeri azokat, akiknek szívét meg tudja tölteni szent olajjal, hogy azt majd másoknak is továbbítsák.

Akik hűségesen viszik előre Krisztus munkáját a világunkban, akik szavaikkal és tetteikkel Isten jellemét képviselik, akik betöltik az Úr által számukra kijelölt szerepet, azok igen értékesek az Úr szemében.

Krisztus örömét leli bennük, ahogyan az ember örömét leli gondozott kertjében és a saját kezével ültetett virágok illatában.

Egy gyertya fénye és egyetlen gyülekezet sem világíthat önmagának.

A gyülekezetek minden világossága Krisztustól árad ki. A mennyei egyház ma csupán kiegészítője a földi egyháznak, de nemesebb, fenségesebb. és tökéletes.

Ugyanennek az isteni világosságnak kell áradnia az örökkévalóság korszakain át.

A mindenható Isten és a Bárány a Menny világossága. Egy gyülekezet sem világíthat, ha nem árasztja ki magából az Isten trónjáról nyert dicsőséget.

MEGSZENTELT NÉV

"Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben. Szenteltessék meg a te neved." (Máté evangéliuma 6:9)

Isten nevének megszentelése megköveteli, hogy a legfőbb lényhez intézett szavakat tiszteletteljesen ejtsük ki. "Szent és rettenetes az Ő neve." (Zsolt 111:9)

Soha, semmilyen körülmény között ne ejtsük ki könnyelműen az Istenség címeit és megnevezéseit. 

Amikor imádkozunk, a magasságos Isten fogadótermébe lépünk, szent félelemmel és tisztelettel kell hát eléje járulnunk.

Az Úr jelenlétében az angyalok befedik arcukat. A kerubok és a tündöklő, szent szeráfok mély hódolattal közelítik meg trónját.

Mennyivel inkább kell tehát nekünk - halandó, bűnös lényeknek - tiszteletteljesen járulnunk Urunk és Alkotónk elé! Az Úr nevének megszentelése azonban ennél sokkal többet jelent.

Mi is, akár Jézus kortársai, külsőleg a legmélyebb tiszteletet tanúsíthatjuk Isten iránt, közben mégis minduntalan megszentségteleníthetjük nevét.

Az Úr neve "irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. aki megbocsát hamisságot, vétket és bűnt." (Mózes második könyve 34:5-6)

Krisztus egyházáról írva van: "így hívják majd őt: az Úr a mi igazságunk." (Jer 33:16)
Ezt a nevet kapja meg Krisztus minden követője. Ez a név Isten gyermekeinek öröksége, hiszen a családtagok az apa neve után kapják a nevüket. 

Jeremiás próféta Izráel súlyos nyomorgattatásának és megpróbáltatásának idején így esedezett: "Mi a te nevedről neveztetünk, ne hagyj el minket!" (Jer 14:9) 

Ezt a nevet szentnek tartják a mennyei angyalok és az el nem bukott világok lakói.

Amikor így imádkozunk: "Szenteltessék meg a te neved", akkor azt kérjük, hogy a mi világunkban, bennünk szenteltessék meg. Isten a gyermekének ismer el minket az emberek és angyalok előtt.
Esedezz hát, hogy ne hozz szégyent arra a szent, szép névre, amelyről neveztetsz. (Jak 2:7) 

Isten az Ő képviselőjeként küld bennünket a világba. 

Minden cselekedetünkkel Isten nevét kell hirdetnünk.
Ez a kérésünk, az Atya nevének megszentelése arra szólít, hogy az Ő jellemével rendelkezzünk.
Csakis akkor tudjuk megszentelni Isten nevét, ha életünkkel és jellemünkkel pontosan Isten életét és jellemét képviseljük. 

Ezt csakis Krisztus kegyelmének és igazságosságának, isteni jellemének elfogadása által érhetjük el.

SZENT TAPASZTALAT

"Féljen az Úrtól mind az egész Föld, rettegjen tőle minden földi lakó." (Zsoltárok 33:8)

A szent angyalok nemtetszését és megvetését váltotta ki az a tiszteletlen mód, ahogyan némelyek hatalmas Istenünk nevét a szájukra vették. Az angyalok hatalmas áhítattal mondják ki ezt a nevet, s közben eltakarják orcájukat. Krisztus neve is oly szentséges számukra, hogy azt is csak mélységes tisztelettel ejtik ki az ajkukon.

Az Isten iránti őszinte tiszteletre késztet végtelen nagyságának érzete és jelenlétének tudata. Mélységesen kellene a szívünkre hatnia, ha megérezzük a láthatatlan Isten jelenlétét.

Az imádkozás órája és helye szent, mert Isten van ott. Ha magatartásunkban és viselkedésünkben tiszteletet tanúsítunk, elmélyül bennünk az az érzés, amely tiszteletre késztet.

"Szent és félelmes az ő neve" (Zsolt 111:9) nyilatkoztatta ki a zsoltáríró. Amikor az angyalok kimondják ezt a nevet, eltakarják arcukat. Nekünk, elbukott, bűnös embereknek, micsoda tisztelettel kellene az ajkunkra vennünk Isten nevét!

Jó lenne, ha ifjú és idős egyaránt tanulmányozná, elmélkedne róla, és gyakran megismételné a Szentírás azon szavait, amelyek elmondják, hogyan tekintsék azt a helyet, amelyet Isten az Ő különleges jelenlétével tüntetett ki.

Az égő csipkebokornál Isten megparancsolta Mózesnek: "oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állsz, szent föld." (Mózes második könyve 3:5)

Jákób az angyal látomásának szemlélése után így kiáltott fel: "Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam. nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja."

 (Mózes első könyve 28:16-17)

"az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész Föld!" (Hab 2:20)

"Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden Istenen felül. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a. mi alkotónk előtt!" (Zsolt 95:3, 6)

"Ő alkotott minket, és nem magunk; az Ő népe és az Ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!" 

(Zsolt 100:3-4)

ALÁZAT ÉS SZENT FÉLELEM

"Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az Úrhoz, s ki olyan, mint az Úr, az Istenek fiai között?"
(Zsoltárok 89:7)

Alázatnak és tiszteletnek kell jellemeznie azok viselkedését, akik Isten jelenlétében állnak.
Jézus nevében bizalommal járulhatunk Isten elé, de nem közelíthetjük meg őt elbizakodottan, mintha egy szinten lenne velünk.

Vannak, akik úgy szólítják meg a nagy, mindenható és szent Istent - aki a megközelíthetetlen mennyei világosságban lakozik -, mintha velük egyenlő vagy alsóbbrendű lény volna.

Vannak, akik úgy viselkednek Isten házában, ahogy nem mernének viselkedni egy földi uralkodó termében. Ezek az emberek gondolják meg, hogy az előtt az Isten előtt állnak, akit a szeráfok magasztalnak, aki előtt még az angyalok is eltakarják orcájukat.

Istent nagy tiszteletben kell részesítenünk, és mindazok, akik jelenlétének tudatában vannak, alázattal hajolnak meg előtte. Néhányan az alázat jelének tartják, ha Istent olyan közönséges módon szólítják meg, mintha emberi lénnyel beszélnének.

Isten nevét szentségtelenítik meg azáltal, hogy szükségtelenül és tiszteletlenül ismétlik imájukban a "Mindenható Isten" kifejezést, azokat a tiszteletet keltő, megszentelt szavakat, amelyeket az ajak csak szelíd hangon és szent félelemmel ejthetne ki.

A hit szívből jövő imáját a Menny meghallgatja, és megválaszolja a Földön.

Isten ismeri az emberiség szükségleteit. Előbb tudja, mint ahogy kérjük tőle. Látja a lélek harcát a kételyekkel és a kísértéssel. Észreveszi a kérő őszinteségét.

Elfogadja a lélek alázatát és szenvedését.

Így szól: "Arra tekintek én, aki szegény és megtört lelkű, és aki beszédemet rettegi."
(Ézsaiás könyve 66:2)

Előjogunk, hogy bizalommal imádkozzunk, ahogyan a Lélek megfogalmazza kéréseinket. Szükségleteinket egyszerűen tárjuk az Úr elé, és támaszkodjunk hittel az ígéreteire. Imánk gyengéd és szeretetteljes legyen. Ha az Üdvözítő szeretetének mélyebb és bővebb ismeretét óhajtjuk, akkor kiáltsunk Istenhez nagyobb bölcsességért.

Ha volt valaha szükség megindító imára és prédikációra, az ma van. Minden dolog vége elérkezett.

Ha látnánk annak szükségességét, hogy teljes szívből keressük az Urat, akkor meg is találnánk Őt. Bárcsak megtaníthatná népét imádkozni az Úr!

JÁRULJUNK ISTEN ELÉ TISZTELETTEL

"Legyünk háládatosak, amelynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel." (Zsidókhoz írt levél 12:28)

Értelmes ismeretet kell szereznünk arról, hogyan jöjjünk tiszteletteljes, Istenszerető és hívő szeretet lelkületével Istenhez.  Az emberek egyre kisebb tiszteletet tanúsítanak Alkotójuk nagysága és fensége iránt. Isten azonban megszólít bennünket az utolsó napokban.  Hallhatjuk hangját a viharban és a forgószélben. Hallunk az Isten által megengedett szerencsétlenségekről, a földrengésekről, árvizekről és a mindent elsöprő elemek tombolásáról.  Ezekben a vészterhes időkben mindazoknak, akik az Isten parancsolatait megtartó gyermekeinek vallják magukat, óvakodniuk kell a tiszteletteljes és Isten-szerető lelkület elveszítésétől.  A Szentírás arra tanítja az embert, hogy közeledjen teremtőjéhez alázattal, tiszteletteljes hódolattal és az Isteni Közbenjáróba vetett hittel. Amikor az irgalom zsámo-lyához járul esedezéssel, hajtsa meg térdét előtte, mint akinek kegyelemre van szüksége.  Ezzel is fejezze ki, hogy teljes testi, lelki és szellemi valóját aláveti Teremtőjének. Mind a nyilvános, mind a magánjellegű áhítatnál kiváltságunk, hogy meghajtsuk térdünket az Úr előtt, ha imában hozzá közeledünk.  Jézus, a mi példaképünk "térdre esvén, imádkozott." (Lukács evangéliuma 22:41)  A tanítványokról is feljegyezték, hogy ők is "térdre estek, és imádkoztak." (Apostolok cselekedetei 20:36; 21:5; 9:40)  Pál kijelentette: "Meghajtom térdeimet a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja előtt." (Ef 3:14)  Ezsdrás térdelt, amikor bevallotta lzráel bűnét Isten előtt.(lásd Ezsd 9:5)  Dániel "háromszor napjában térdeire esett, könyörgött, és dicséretet tett az ő Istene előtt." (Dániel könyve 6:10)  A zsoltáros felhívása pedig így szól: "Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!"  "Mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden útján járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből." (Mózes ötödik könyve 10:12)  "Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat." (Zsolt 33:18) " Az alázatosságnak bére az Úr félelme, gazdagság és tisztesség és élet." (Péld 22:4)

OSZTOZZUNK KRISZTUS SZENVEDÉSEIBEN!

"Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek." (1Péter 4:13)

Az erő előfeltétele a gyakorlat. Az erős hit elnyerése érdekében Isten olyan körülmények közé helyez bennünket, amelyekben gyakorolnunk kell a hitünket. Sok nyomorúság által kell nekünk Isten országába bejutnunk. Megváltónk minden lehetséges módon megpróbáltatott, mégis, folyamatosan diadalmaskodott Istenben. Kiváltságunk, hogy Isten ereje által minden körülmény között erősek legyünk, és diadalt arassunk Krisztus keresztjében. Ebben az életben tüzes próbákon kell átmennünk, és komoly áldozatokat kell hoznunk, de végül Krisztus békéje lesz a jutalmunk.  A hívők oly kevés önmegtagadást tanúsítanak, oly keveset viselnek el Krisztusért, hogy a kereszt majdnem teljesen feledésbe merült. Ha győzedelmesen Krisztus trónjába kívánunk ülni, először részt kell vállalnunk a szenvedéseiből. A Menny nagyon közel van azokhoz, akik szenvednek az igazságért.  Krisztus azonosítja érdekeit hűséges népe érdekeivel. Szenved szentjei személyében; és aki választott gyermekeit bántja, Őt sérti meg. Közel van az a hatalom, amely megszabadít a fizikai bajtól és gyötrelemtől, s hogy a nagyobb vésztől is megmenthessen, lehetővé teszi szolgája számára, hogy minden körülmény között becsületes maradjon, és Isten kegyelme által diadalmaskodjon.  Az üldözés szerezzen örömet Krisztus tanítványainak, hiszen ez bizonyítja, hogy Mesterük lábnyomát követik.  Igaz, hogy az Úr nem ígért fölmentést a próbák alól, hanem sokkal jobbat ígérve, ezt mondta:  "Élteden át tartson az erőd." (Mózes ötödik könyve 33:25) "Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el." (Korintusbeliekhez írt második levél 12:9)  Ha tüzes kemencén kell átmenned Jézusért, az Úr ugyanúgy melletted lesz, ahogyan a három hű ifjú mellett is ott állt Babilon tüzes kemencéjében.  Akik szeretik Megváltójukat, mindenkor örvendezni fognak, ha megosztják Urukkal a megaláztatást és gyalázatot.  Az Urunk iránt a szívünkben égő szeretet édessé teszi az érte elviselt szenvedést.

A SZENVEDÉSEK IDEJÉN

"Amikor pedig nagy nyomorúságban volna, fohászkodik az Úrhoz, az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt." (2Krónika 33:12)

"A világban sok nyomorúságotok lesz (János evangéliuma 16:33) - mondja Krisztus - de bennem békességetek lesz."  A keresztények útjába kerülő próbák, a szomorúság, a balszerencse, a nyomorúság és a gyalázkodás olyan eszköz, amelyet Isten arra használ fel, hogy elválassza a polyvát a búzától.  Büszkeségünk, önzésünk, gonosz szenvedélyeink és a világi gyönyörök szeretete olyan bűn. amely felett győzelmet kell aratnunk. Isten szenvedéseket enged meg, hogy próbára tegyen, megvizsgáljon, és kimutassa előttünk ezeket a gonosz tulajdonságokat a jellemünkben.  Az Ő ereje és kegyelme által mégis győznünk kell, hogy részesülhessünk az Isteni természetben, és megmeneküljünk a romlottságtól, amely a bűnös kívánság által uralkodik e világon.  "Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (Korintusbeliekhez írt második levél 4:17-18) A szenvedések, a kereszt, a kísértések és különféle próbáink Isten munkaeszközei arra, hogy finomítsanak, megszenteljenek és felkészítsenek minket a mennyei tárházak számára.  Sok nyomorúságod csak azért ért, Isten bölcs belátása szerint, hogy közelebb vonjon a kegyelem trónjához.  Az Úr lágyítja meg szívünket, és csillapítja gyermekeit a szomorúságokkal és megpróbáltatásokkal.  Ez a világ Isten műhelye, ahol alkalmassá formál minket a Menny udvarai számára.  Addig alkalmazza reszkető szívünkre a simítókést, amíg el nem távolítja a durvaságokat és egyenetlenségeket, hogy alkalmassá váljunk a mennyei épületben kijelölt helyünkre.  A nyomorúság és bajok révén a keresztény megtisztul, megerősödik, s a krisztusi mintára formálja jellemét.  A keserű fájdalmat okozó szenvedések leckéi arra tanítanak minket, hogy igyekezzünk "célegyenesen az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára".  Bátorítson bennünket az Úr közeli eljövetele. Ez a reménység töltse be örömmel a szívünket.

ILLÉS PÉLDÁJA

"Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a Földön három esztendeig és hat hónapig. És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a Föld megtenné az ő gyümölcsét." (Jakab 5:17-18)

Amikor Illés a Kármel hegyén esőért imádkozott, az Úr próbára tette hitét, de ő ennek ellenére is állhatatosan megismételte kérését. Hétszer imádkozott buzgón, s még mindig nem volt arra utaló jel, hogy kérése meghallgatásra talált volna. Mégis, erős hittel sürgette kérését a kegyelem trónja előtt.  Ha a hatodik alkalommal csüggedten feladta volna, imája nem talált volna meghallgatásra.  Illés azonban mindaddig kitartott, amíg a válasz meg nem érkezett. Istenünk füle nincs becsukva kéréseink előtt. Ha próbára tesszük szavát, az Úr meg fog tisztelni bennünket a hitünkért.  Azt akarja, hogy minden célunk fonódjon össze az Ő céljaival. Ha ez megtörténik, Isten biztonsággal megáldhat bennünket, mert nem fogjuk magunknak tulajdonítani a dicsőséget, hanem Istent dicsőítjük mindenért. Isten nem mindig felel azonnal az imánkra, hiszen ha ezt tenné, esetleg természetesnek vennénk, hogy jogot formálhatunk minden, ránk árasztott áldására és kegyelmére. Ahelyett, hogy önvizsgálatban kutatnánk, nem melengetünk-e valamilyen gonoszságot, és nem estünk-e valamilyen bűnbe, hanyagul megfeledkeznénk arról, hogy tőle függünk, és az Ő segítségére van szükségünk. A szolga figyelt, Illés imádkozott.  A szolga hatszor tért vissza, és hatszor jelentette, hogy nincs felhő, és semmi jele sincs az esőnek.  A próféta mégsem adta fel csüggedten.  Amint Illés megvizsgálta a szívét, egyre kevesebbnek látta magát mind az önmaga, mind pedig Isten szemében. Amikor elérte önmaga elutasításának pontját, amikor mint egyedüli erejébe és igazságosságába, kapaszkodott a Megváltóba, a felelet megérkezett.  A szolga előállt, és így szólt: "íme, egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből." Illés nem várt arra, hogy sűrű felhők tornyosuljanak az égen.  Ebben a kis felhőben hite szakadó esőt látott; és hitével összhangban cselekedett.  Ilyen hitre van szükség ma a világon. Hitre, amely belekapaszkodik Isten Igéje ígéreteibe, és nem tágít, amíg a Menny meg nem hallgatja.