ELLENTÉTBEN A FÖLDI ORSZÁGOKKAL

''És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?'' (Márk4:30)

Krisztus romlottnak találta a világ országait. Miután Sátán kivettetett a mennyből, felvonta a lázadás zászlaját a földön, és minden eszközzel azon igyekezett, hogy lobogója alá vonja az embereket. 

Egy olyan birodalom megalapítása volt a célja, amely az Ő törvényei szerint és saját eszközei által, Istentől függetlenül működik. 

Annyira jól haladt tervei megvalósításával, hogy amikor Krisztus meg akarta alapítani országát a földön, ekként kellett szólnia: ''Mihez hasonlítsuk Isten országát?'' 

A földi társadalomban semmi nem nyújtott lehetőséget az összehasonlításra. Krisztus tevékenysége szöges ellentétben állt az egyetemesen gyakorolt elnyomással és vétkek gyakorlásával. Az Ő elgondolása szerinti ország nem használ erőszakot, és annak alattvalói mit sem tudnak az elnyomásról. Krisztus nem ádáz kényúrként, hanem Emberfiaként jött földünkre.
Nem azért jött, hogy vashatalommal leigázza a nemzeteket, hanem hogy ''örömöt mondjon a szegényeknek'',''bekösse a megtört szívűeket, szabadulást hirdessen a foglyoknak, a megkötözötteknek pedig megoldást'', és ''megvigasztaljon minden gyászolót'' (Ézsaiás könyve 61:1-2). Isteni helyreállítóként jött, hogy gazdag és túláradó kegyelmet hozzon az elnyomott és megtaposott emberiségnek, hogy az Ő szentsége által az elbukott és lesüllyedt ember az Istenség részesévé válhasson. Krisztus azt tanította, hogy egyháza lelki ország. 

Saját maga mint a béke fejedelme lett egyháza fejévé. Személyében az Istenséggel betöltött emberi létet mutatta be a világnak. Küldetésének végső célja az volt, hogy bűnáldozat legyen a világért, hogy vérének kiontásával engesztelést szerezzen az egész emberiségért. 

Megváltónk a földön ''széjjeljárt, jót cselekedvén'' (Apostolok cselekedetei 10:38). Szíve mindenkor átérezte gyengeségeinket, füle mindig nyitva volt a szenvedők jajkiáltásának meghallására, keze pedig szüntelen készen állt a csüggedt és megfáradt lelkek megsegítésére. 

Mindazok, akik Krisztus országának tagjai, jellemükkel és magaviseletükkel Öt mulatják be.

KRISZTUS ORSZÁGÁNAK SZIMBÓLUMA

Dániel olyan látomást kapott, amelyben a földi hatalmakat vadállatok szimbolizálták.

Ezzel szemben a Messiás országát a bárány jelképezi. Miközben a földi hatalmak a fizikai erő tekintélyével uralkodnak, Krisztus megsemmisít minden fegyvert és erőszaktételt.
Királyságát a bukott emberiség felemelése és nemesítése céljából alapította meg.

Az első áldozat bemutatása végtelenül fájdalmasan érintette Ádámot. Fel kellett emelnie a kezét egy olyan élet kioltására, amit csak Isten adhatott.

Amikor megölte az ártatlan áldozatot, megremegett arra a gondolatra, hogy bűne miatt fog Isten szeplőtlen Bárányának vére hullani. E kép láttán mélységesebben és elevenebben tudatosult benne, hogy milyen súlyos a bűne, amit csakis Isten drága Fiának halála tehet jóvá. 

Csodálta azt a végtelen jóságot, amely ilyen váltságdíjat ad a bűnös megmentéséért. Az áldozati rendszer előképei és a próféciák csak halvány és homályos ismeretet nyújtottak a zsidóknak arról az irgalomról és kegyelemről, amelynek Krisztus megjelenésével a világba kellett jönnie.

A törvény egyedül Krisztus által tartható meg. Ennek a törvénynek a megszegése révén az ember bűnt hozott a világba, a bűn pedig halált nemzett. Krisztus engesztelést szerzett az emberek bűnére. 

Jellemének tökéletességét felajánlotta az ember bűnössége helyett. Magára vette az engedetlenség átkát. Az ószövetségi áldozatok arra az áldozatra mutattak előre, amelyet neki kellett meghoznia. 

A megölt bárány azt a Bárányt jelképezte, aki elveszi a világ bűnét. 

A törvény tökéletes összhangban van az evangéliummal. Az egyik a másik támogatására szolgál. 

A dicsőséges törvény felébreszti a lelkiismeretet, s arra indítja a bűnöst, hogy érezze át a Krisztusra, mint a bűn kiengesztelőjére való szükségét. Az evangélium felismeri a törvény hatalmát és változhatatlanságát. "A bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által" mondja Pál (Róm 7:7). 

A törvény ismerete által kialakult bűntudat Krisztushoz vezeti a bűnöst, Nyomorúságában az ember rámutathat a Kálvária keresztjén hozott hatalmas érvekre. 

Hivatkozhat Krisztus igazságára, mert abban minden bűnbánó bűnös részesül.

AZ ELSŐ ADVENT ÜZENETE

"Minekutána pedig János tömlöcbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangéliumát, és mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban." (Márk 1:14-15)

Amikor Jézus Galileában járt-kelt, tanított és gyógyított, a városokból és falvakból tömegek sereglettek köré. Sokan jöttek még Júdeából és a szomszédos tartományokból is. Jézus gyakran kénytelen volt elrejtőzni az emberek elől. A lelkesedés olyan magasra csapott, hogy óvintézkedéseket kellett tennie, nehogy a római hatóságok zendüléstől kezdjenek tartani. Sosem volt még a világon ehhez hasonló időszak. A Menny leszállt az emberekhez. Éhező és szomjúhozó emberek, akik régóta várták Izráel szabadítását, most az irgalmas Megváltó kegyelmének lakomáján vehettek részt.

Az evangéliumi üzenet, amelyet maga a Megváltó hozott, a próféciákon alapult.

Az "idő", amelyről azt mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti. "Tudd meg azért, és vedd eszedbe: a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás fejedelemig hét hét és hatvankét hét van" (Dániel könyve 9:25), hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év.

A Jeruzsálem helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus rendelete véglegesítette (lásd Ezsd 6:14; 7:1.9); ez Kr. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27 őszéig tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a felkentig kell tartania. Kr. u. 27-ben Jézust a keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután hamarosan elkezdődött a szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: "Betölt az idő" (Márk evangéliuma 1:15).

Krisztus eljövetelének ideje, felkenetése a Szentlélek által, halála, az evangélium hirdetése a pogányoknak, mindez pontosan meg volt írva. "A Krisztusnak őbennük levő Lelke [.] eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről" (1Pét 1:11).

Amiképpen Krisztus első adventjének üzenete bejelentette a kegyelem országát, úgy jelenti be második adventjének üzenete az Ő dicsőséges országát.

AZ IDŐ TELJESSÉGE

"Amikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát. aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot." (Galátziabeliekhez 4:4-5)

Ugyanígy határozta meg a mennyei tanács Krisztus eljövetelének óráját is. Amikor az idő hatalmas mutatója ehhez az órához ért, Jézus megszületett Betlehemben. ű Gondviselés irányította a nemzetek megmozdulásait, az emberi törekvések és hatások hullámzásait, míg a világ megérett a Szabadító eljövetelére. A bűn csaló hatalma a tetőpontra hágott. Munkába állt minden eszköz, amely csak rombolhatta az emberi lelket. Amikor Isten Fia letekintett a Földre, szenvedést és nyomorúságot látott. Szánakozva látta, hogyan lett az ember Sátán kegyetlenségének áldozatává. Részvéttel tekintett azokra, akiket Sátán megrontott, tönkre tett, és akik elveszett állapotban voltak. A világegyetem előtt bebizonyosodott, hogy az ember Istentől elszakadva képtelen felemelkedni. Új életet és új erőt kell kapnia attól az Istentől, aki a világot teremtette. Az el nem bukott világok mélységes érdeklődéssel figyelték, felkel-e az Úr, hogy elsöpörje a Föld lakóit. De Isten, ahelyett, hogy elpusztította volna a világot, elküldte Fiát, hogy megmentse azt. A válság mélypontján, amikor Sátán már-már diadalmaskodott, Isten Fia eljött az Isteni kegyelem üzenetével. Isten szeretete minden korban, minden időben áradt az elbukott emberiség felé. Az emberi romlottság ellenére mindig láthatók voltak a kegyelem jelei. Amikor pedig elérkezett az időnek teljessége, Isten dicsősége megmutatkozott abban, hogy a világra árasztotta a gyógyító kegyelem teljességét, amelynek többé semmi sem vet gátat, s amelyet nem von vissza mindaddig, amíg a megváltás terve célba nem ér. Sátán ujjongott, hogy sikerült az emberben eltorzítania Isten képmását. De eljött Jézus, hogy helyreállítsa az emberben Alkotója képét. Csak egyedül Krisztus tudja újjáformálni azt a jellemet, amelyet a bűn megrontott. Eljött, hogy kiűzze a démonokat, akik az ember akaratát a hatalmukban tartották. Eljött, hogy felemeljen bennünket a porból, hogy eltorzított jellemünket átalakítsa az Ő Isteni jellemére, és saját dicsőségével megszépítse.

CSAK A BŰNÖSÖKNEK

 

''Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.'' Tituszhoz 2:11

Mivel az ember nem engedelmeskedett Isten parancsainak, a törvény kárhoztatása alá került.
Bukása szükségessé tette, hogy Isten kinyilatkoztassa kegyelmét a bűnösért.
Ha nem buktunk volna el, soha nem kellett volna megismernünk a „kegyelem” szó jelentését.

Isten szereti az Öt szolgáló és parancsolatainak engedelmeskedő, bűntelen angyalokat, kegyelmét azonban soha nem irányítja feléjük. Ezek a mennyei lények mit sem tudnak a kegyelemről.
Soha nem volt rá szükségük, mert soha nem vétkeztek.

A kegyelem Istennek az a jellemvonása, amelyet az érdemtelen ember számára nyilatkoztat ki.
Nem nekünk kell megkeresni, mert az keresett meg bennünket.
Isten örvendezik, amikor kegyelmét kiáraszthatja azokra, akik vágyakoznak utána.

Mindannyiunk számára felkínálja irgalmát, de nem azért, mert méltók vagyunk arra, hanem éppen azért, mert olyannyira méltatlanok vagyunk rá.
Szükséges bizonyságra jutnunk a felől, hogy ezt az ajándékot számunkra is kirendeli az Úr.
Isten nem azért adja kegyelmét, hogy ezáltal érvénytelenné tegye vagy helyettesítse törvényét...

Isten kegyelme és országának törvénye tökéletes összhangban van egymással, s mintegy kéz a kézben halad egymás mellett.
Isten kegyelme lehetővé teszi számunkra, hogy hit által közelebb jussunk hozzá.
Azáltal, hogy befogadjuk azt, és átengedjük magunkat a munkájának, a törvény érvényességét bizonyítjuk.

Naggyá és dicsőségessé tesszük azt, mert Krisztus kegyelmének ereje által eleget teszünk előírásainak.
Amikor engedelmeskedünk Isten törvényének, a megváltás hatalmáról tanúskodunk a Menny és a törvénytaposó világ előtt.

Isten nem azért szeret bennünket, mert mi előbb szerettük őt:
Ellenkezőleg, „amikor még bűnösök voltunk” (Róm. 5,8.), Krisztus meghalt értünk, s ezzel minden feltételt megteremtett az üdvösségünk érdekében.
Noha engedetlenségünkkel kiérdemeltük Isten nemtetszését és kárhoztatását, Ő nem vetett el bennünket magától.

Nem hagyott minket magunkra, hogy véges erőnkkel küszködjünk az ellenség hatalmával szemben.
Mennyei angyalok vívják csatáinkat, és ha együttműködünk velük, győzelmet arathatunk a gonosz erők felett.
Krisztusban, mint személyes megváltónkban bízva, „felettébb diadalmaskodhatunk az által, aki minket szeretett” (Róm. 8,37.)

A MENNYRŐL SZÓLÓ ÖRÖMHÍR

''És bejáró Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.'' (Máté 4:23)

"Megnyitván a száját, tanította őket, mondván:
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa'' (Mt 5:2-3).

A csodálkozó embertömegnek különös és szokatlan volt ez a beszéd.
Ez a tanítás éppen az ellenkezője volt annak, amit eddig a papoktól és a rabbiktól hallottak.
Semmit sem találtak benne, ami büszkeségüknek hízelegne, vagy ami becsvágyó reményüket táplálná.
Ez az új tanító mégis olyan hatalommal rendelkezik, amely lebilincseli őket.
Az isteni szeretet jó illata árad az egyéniségéből, mint az illat a virágból...
A Jézust körülvevő tömegben voltak néhányan, akik tudatában voltak lelki szegénységüknek...

Voltak olyanok, akik szent jelenlétében érezték, hogy ''nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok és mezítelenek'' (Jel 3:17), s akik Isten üdvözítő kegyelme után vágyakoztak (Tit 2:11)...

''Övék a mennyeknek országa'' mondja Krisztus a lelki szegényekről.
Ez az ország nem földi, tehát nem is múlandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát...

Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosok és az igazságért üldözöttek. Övék a mennyeknek országa.
Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, amely alkalmasakká teszi őket ''a szentek örökségében való részvételre a világosságban'' (Kol 1:12).
Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és szentséget nyerhetnek... [Jézus] felkínálja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel.

Mi nem vagyunk érdemesek'' Isten szeretetére; azonban jótállónk, Krisztus méltó erre, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek.
Bár múltunk lehet rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban, akkor részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához.

GYÖNYÖRKÖDÉS AZ IGÉBEN

''Most pedig Istenre bízlak titeket, és a kegyelme Igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen, és örökséget adjon a szentek közösségében.'' 

(Az apostolok cselekedete 20. fejezetének 32. verse)

A leglényegesebb és legjelentősebb tudás Istennek és az Igéjének ismerete.

Naponta növekednünk kell a lelkiség terén. A keresztény annak arányában növekedhet a kegyelemben, amennyire értékelni tudja Isten Igéjét, amennyire követi annak útmutatását, és amennyire a mennyei dolgokon való elmélkedéshez szoktatja magát. 

Az Ige tanulmányozásának lehetőségével az Úr gazdagon terített asztalt állított elénk. 

Sokan visszautasítják ennek áldását, nem táplálkoznak Isten üzenetéből, amely - az Úr szavai szerint - a testét és a vérét, a lelkét és az életét jelképezi. 

Ha magunkhoz vesszük az Igét, erősödni fogunk lélekben, valamint a kegyelem és igazság ismeretében. Kialakul, és szokássá válik az életünkben az önuralom.

A gyermekkor gyengesége - az ingerlékenység, az akaratosság, az önzés, az indulatos beszéd és cselekedet - eltűnik, és a helyébe a keresztény felnőttkor szép tulajdonságjegyei lépnek. 

Isten a nagy irgalmában feltárta előttünk a szent élet szabályát. 

Szent életű embereket ihletett meg, hogy feljegyezzék az utasítását a javunkra a Szentírásban. 

Megmutatta, hogy milyen veszély leselkedik ránk, és miként szabadulhatunk meg attól. 

Akik engedelmeskednek a rendelésének, és kutatják a Szentírást, nem maradnak tudatlanok ezek felől a dolgok felől. Az utolsó napok veszedelmes idejében a gyülekezet minden egyes tagja ismerje meg a reménysége és a hite alapját. Olyan alap ez, amelyet nem nehéz megérteni. 

Ha növekedni akarunk kegyelemben és az Úr Jézus Krisztus ismeretében, lesz mivel lefoglalni a gondolatunkat. 

Ha Isten népe növekszik a kegyelemben, akkor a Biblia-ismerete is alaposabb lesz. 

A szent igazságban új világosságot és szépséget fedez fel majd. 

Ez így volt a gyülekezet történetének minden korszakában, és így is marad mindvégig.