AZ IGAZSÁG SÁFÁRAI

"Jöjjetek el, és halljátok meg, hadd beszélem el minden Istenfélőnek, miket cselekedett az én lelkemmel!" (Zsoltárok 66:16)

Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele, és annak visszaadása, ami az Övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hivővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat.  Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek.  Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése.  Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és soha sem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait.  Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a Mennyből ered, kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat.  Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre,  Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett Igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: "Megbocsáttatott néked a te bűnöd!"  Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket.  Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból.  Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak.

ISTEN KEGYELMÉNEK SÁFÁRAI

"Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak,
mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1Péter 4:10)

Isten kegyelmének ismerete, Igéjének igazsága és egyéb ajándéka is, mint például az idő és az anyagi javak, a képességek és befolyás, mind megannyi megbízatás Istentől, hogy dicsőségére és az emberek megmentésére használjuk azokat. Semmi sem sérti annyira a szüntelenül ajándékait osztó Istent, mint amikor látja, hogy valaki önző módon magának markolja mindezeket az ajándékokat, és semmit sem térít vissza az ajándékozónak. Jézus a Mennyben lakóhelyet készít az Őt szeretőknek.  Több, mint egyszerű lakóhely, egy egész ország lesz a miénk. De mindazoknak, akik öröklik majd az áldásokat, részt kell venni Krisztus önmegtagadó és önfeláldozó életében.  Krisztus ügyében soha nem volt nagyobb szükség önfeláldozó tettekre, mint most, amikor a próbaidő órái rohamosan közelednek a befejezéshez, s a vég előtt el kell juttatnunk a világnak a kegyelem utolsó üzenetét. Amit az emberek Isten bőkezűsége révén kapnak, mind Istené. Minden értékes és szép dolgot azért helyez a kezünkbe, hogy próbára tegye szeretetünket és kegyelme méltányolásának mértékét.  Legyen az a gazdagság vagy értelem ajándéka, helyezzük készséggel hozott áldozatként Jézus lábához. Bármit adunk is Istennek, azt Ő kegyelme és bőkezűsége folytán a javunkra írja, mint hűséges sáfárainak javára. Isten angyalai, akiknek az értelmi képességét nem felhőzte be a bűn, elismerik az ég adományait, mint amiket a legbőkezűbb ajándékozó dicsőítésének céljából kaptak.  Az emberek jóléte Isten felségjogával kapcsolódik össze. Isten dicsősége az összes teremtett lény öröme és áldása. Ha Isten dicsőségét kívánjuk elősegíteni, akkor a lehető legfőbb jót segítjük elő, amiben csak részesülhetünk. Isten hív, hogy szolgálatában szenteljük meg minden tőle nyert tehetségünket és képességünket.  Azt akarja, hogy Dáviddal együtt mondjuk: "Tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked" (1Krón 29:14).

AZ ENGEDELMESSÉGBŐL FAKADÓ ÁLDÁSOK

''Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.'' (Zsoltárok 40:9)

Micsoda Istenünk van! Szorgalommal és gonddal felügyeli országát, ezért kerítést épített alattvalói köré, a tízparancsolat védelmét, hogy megóvja őket a törvényszegés következményeitől. 

Azáltal, hogy engedelmességet követel országának törvényei iránt, Isten egészséget, boldogságot, békességet és örömöt ad népének. 

Arra tanítja őket, hogy egyedül úgy érhetik el az általa megkívánt jellembeli tökéletesség szintjét, ha komoly jártasságra tesznek szert Igéje ismeretében. 

Az őszinte kereső ember, aki arra törekszik, hogy beszédében, életében és jellemében Jézushoz hasonlítson, az állandóan Jézusra tekint fel, őt szemléli, és szemlélés által átalakul az Ő képmására, azért, mert vágyakozik és imádkozik olyan indulatért és lélekért, mint amilyen Jézus Krisztusban volt.

Isten után vágyakozik. Számára Megváltójának történelme, az általa hozott felmérhetetlen áldozat mind nagyobb jelentőséggel bír. Krisztus, a Menny fensége, szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége árán meggazdagodjunk; ám nem csupán adományokban gazdagszunk, hanem elért eredményekben is. Krisztus komolyan vágyakozik arra, hogy követői így meggazdagodjanak. 

Mialatt az Ige őszinte kutatója Isten szavát olvassa, és megnyitja lelkét, hogy befogadja, egész szívével vágyakozik az igazságra. 

Lelkében kivirágzanak a keresztényi erények, a szeretet, a részvét, a gyengédség s az udvariasság. 

A mennyei hajlékok ékességei, amelyeket Krisztus készít az Őt szeretőknek. Tervei, szándékai állhatatosak. Határozottan az igazságot, a szentséget választotta. 

A szívébe hatolt az igazság, beplántálta a Szentlélek, aki maga az igazság. 

Ha az igazság meggyökerezett a szívben, ezt az ember élete bizonyítja, mert az illető Krisztus kegyelmének sáfárává válik. Minden sáfárnak saját feladata van Isten országának előbbre vitele terén.
A beszéd, emlékezőkészség, a befolyás és vagyon ajándékai gyarapodásának Isten dicsőségét és országának növekedését kell szolgálnia. 

Az Úr meg fogja áldani azokat, akik helyesen élnek ajándékaival.

A FÖLDI KIRÁLYSÁGOK FELETT

"Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi, és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen."

 (Máté evangéliuma 5:19)

Krisztus országában nincs helye azoknak az értékeknek, amelyek a földi uralmak számára a legragyogóbb kincseknek számítanak. A rang és gazdagság, amely az emberek között oly nagy dicsőségnek örvend, és amely méltósággal ruházza fel annak birtokosát, Krisztus országában értéktelennek számít.  Az Úr így szól: "Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek" (1Sám 2:30). Krisztus országa az embert kegyességének mértéke szerint különbözteti meg. A mennyei királyság felette áll minden földi királyságnak.  A Mennyben nem a rangunk, gazdagságunk vagy iskolázottságunk mértéke határozza meg majd, hogy magasabb vagy alacsonyabb pozíciót tölthetünk-e be, hanem az Isten Igéje iránt tanúsított engedelmességünk.  Nem lesz helyük Isten országában azoknak, akiket önzés és emberi törekvések motiválnak, akik a legfőbb helyre törtetnek, akik el vannak telve önmaguk jelentőségének tudatával, és akik túl büszkék ahhoz, hogy hibáikat és tévedéseiket belássák. Az fogja eldönteni az emberről, hogy Isten királyi családjának tagjává válhat-e, ha megmutatkozik, milyen módon hordozza el az Isten által az életébe hozott próbatételt.  Akik nem válnak önmegtagadóvá, akik nem tanúsítanak együttérzést mások szenvedésének idején, akik nem művelik ki magukban a szeretet áldott erényeit, és akik nem tanúsítanak türelmet és szelídséget ebben az életben, Krisztus eljövetelekor sem fognak megváltozni.  A jelenben megmutatkozó jellemünk határozza meg a ránk váró sorsot. A Mennyben a boldogságunkat az Isten akaratával való azonosulásban leljük majd. Azok lesznek tagjai a királyi családnak, akik számára a Menny már ezen a Földön elkezdődött. Ezek a szívükben ápolják Krisztus szándékát.  Amikor meghallják a hívást: "Gyermekem, jöjj fel ide", az igazak magukkal viszik értékes, megszentelt képességeiket és tulajdonságaikat, és felcserélik a Földet a Mennyel. Isten ismeri országának igaz és hűséges alattvalóit a Földön.  Azok lesznek tagjai a fönti királyi családnak, akik teljesítik Isten akaratát itt lent.

ISTEN AKARATA AZ ELSŐ

"Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek." (Apostolok cselekedetei 5:29)

Az az üzenet, amelyet hirdetünk, nem olyan, amelyet félnünk kell előadni.  Hirdetői ne rejtsék el azt, eredetét és szándékukat ne titkolják. Mint olyanok, akik szent fogadalmat tettünk Istennek, akik Krisztus követei és a kegyelem sáfárai lettünk, kötelességünk híven hirdetni Isten teljes tanácsát és végzését.  Állítsuk előtérbe azokat a tényeket, amelyek elválasztottak minket a világtól, és azzá tettek, amik vagyunk; mert ezek az örök boldogsággal vannak összeköttetésben.  Isten megvilágította a most lejátszódó eseményeket, és nekünk szóban és írásban közölnünk kell a világgal az igazságot.  A szombat az Úr próbája. Senki emberfia - legyen az király, pap vagy uralkodó - nincs felhatalmazva arra, hogy beékelje magát Isten és az ember közé. Akik embertársaik lelkiismeretévé akarnak válni, azok Isten fölé helyezik magukat. Akik hamis vallási befolyás alatt állnak, és a hamis nyugalomnapot ünneplik, figyelmen kívül hagyják a valódi szombat legkézzelfoghatóbb bizonyítékát.  Arra próbálják kötelezni az embereket, hogy azoknak a saját maguk által kitalált törvényeknek engedelmeskedjenek, amelyek szöges ellentétben állnak Isten törvényével. A hét első napjának megünnepléséről hozott törvény a hitehagyó kereszténység terméke.  /Mert erdetileg és mai napig Izraelben a Vasárnap, a hét első napja és az most is munkanap, ahogy nálunk a Hétfő!  Ezért már itthon is nagyon sok gyülekezet visszaállt a szombati Istentiszteletre ! - Szerkesztő/ Isten népe semmilyen körülmény között ne adózzék hódolattal annak.  Az igazság és vallásszabadság zászlaját, amelyet az evangéliumi közösség megalapítói és Isten tanúi a letűnt évszázadok alatt fennen lobogtattak, ebben az utolsó küzdelemben Isten a mi kezünkre bízta. Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot; és az iránta való engedelmesség tanítása, jogos határain belül, szent kötelességünk.  Ha azonban a követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsaival, akkor "inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mintsem embernek".  Isten szavát minden emberi törvényadás felett valónak kell elismernünk. "így szól az Úr."  Ez a kijelentés nem állhat mögötte annak, hogy "így szól a gyülekezet" vagy "így szól a földi hatalom." Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koronái fölött kell ragyognia.

A HŰSÉG PRÓBÁJA

"Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak" (János 14:21)

Alapvető követelmény, hogy Isten országának minden alattvalója engedelmes legyen Jahve törvényének. ami szent, igaz és jó, és ezt bizonyságul kell adni minden népnek, ágazatnak és nemzetnek, az el nem bukott világok lakóinak, az angyaloknak, szeráfoknak és keruboknak.  Ahogyan Isten törvényének elvei megnyilatkoztak Jézus Krisztus jellemében, úgy a vele együttműködő személy is, az Isteni természet részesévé válva, Isteni jellemet fejleszt, és Isten törvényének bemutatója lesz. Minél inkább tanulmányozzuk Istennek a Krisztusban megmutatkozó jellemvonásait, annál jobban megértjük, hogy a büntetést elhordozó áldozat fenntartotta és megerősítette az igazságosságot, hogy az ember újabb lehetőséghez juthasson. Akik ez alatt a rövid próbaidő alatt engedelmesek Isten törvényének, azok a Mennyben a seregek Ura hűséges gyermekeiként lesznek megnevezve.  Mind teremtésünkre, mind pedig megváltásunkra nézve az Úr tulajdona vagyunk. Minden tekintetben alárendeltjei vagyunk, és az Ő országának illetékessége alá tartozunk. Senki ne ápolja magában azt a hazugságot, hogy a Menny és a Föld Ura nem rendelkezik olyan törvénnyel, amely által kormányozza és irányítja alattvalóit. Jólétünk minden feltételét Isten biztosítja számunkra. Tőle kapjuk ételünket, ruházatunkat, a levegőt és az élet lehetőségének naponta megújuló ajándékát. Kötelességünk akarata szerint élni és elismerni Őt felséges vezetőnkként.  Hálával tartozunk Istennek azért, amiért Krisztusban kinyilatkoztatta számunkra szeretetét.  Értelmes emberi eszközökként be kell mutatnunk a világnak azt a fajta jellemet, amely az Isten törvényeinek való teljes engedelmesség útján kiformálódik az emberben.  Úgy dicsőíthetjük és tisztelhetjük Istent, ha tökéletesen engedelmeskedünk szent törvényének, és életünkben az iránta tanúsított hódolat, szeretet, vidámság és hála nyilatkozik meg. Az ember kizárólag ezen az úton tárhatja a világ elé Istennek a Krisztusban megnyilvánuló szeretetét.  Csakis így mutathatja be, hogy a boldogság, a béke, a lelki nyugalom és a kegyelem az Isten törvénye iránti engedelmesség gyümölcse.

A MENNY POLGÁRAI

 "Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek." (Efézusbeliekhez 2:19)

Ámbár Isten népe - az igazi Izráel - szétszóródott a népek és nemzetek között, itt a Földön csak vándorként él, mert állampolgárságuk valójában nem itt a Földön, hanem a mennyekben van. Az Úr családjába való bekerülés feltétele a világból való kijövetel, elkülönülés annak minden szennyező befolyásától. Isten népének nem lehet köze a bálványimádás egyetlen formájához sem.  Magasabb szintre kell eljutniuk. El kell különülnünk a világtól, hogy majd Isten ezt mondhassa nekünk: "Befogadlak a királyi családom tagjaként és a mennyei király gyermekeként."  Az igazság híveiként cselekedeteinknek élesen el kell ütnie a bűntől és a bűnösöktől.  A mi hazánk a Mennyben van. Világosabban meg kell értenünk Isten ígéreteinek értékét, és jobban kellene értékelnünk azt a tiszteletet, amelyben Isten részesít bennünket.  Isten semmi mással nem tisztelhetné meg jobban a halandókat annál, mint hogy a családjába fogadja őket, és abban a kiváltságban részesíti őket, hogy Atyjuknak nevezhetik Őt.  Semmi lefokozás nincs abban, hogy Isten gyermekeivé válhatunk. E világon idegenek és zarándokok vagyunk. Feladatunk, hogy várakozzunk, őrködjünk, imádkozzunk és dolgozzunk. Isten Fiának vére vásárolta meg egész valónkat, lelkünket, szívünket és minden tehetségünket. Bár nem tartjuk kötelességünknek, hogy a zarándokok ruhájába öltözzünk, de rendes, szerény öltözéket választunk az ihletett Ige tanításai szerint.  Ha szívünk Krisztus szívével egyesül, legbensőbb kívánságunk az lesz, hogy az Ő életszentségét ölthessük fel.  Semmit sem veszünk magunkra, ami a figyelmet felkeltené, vagy megbotránkozásra adna okot. Kereszténység! Milyen kevesen ismerik e szó valóságos jelentőségét!  Nem olyasmi, amit csak úgy felölthetünk magunkra. Azt jelenti, hogy életünk Jézus életével egybeforrt. Azt jelenti, hogy Krisztus életszentségének öltözékét hordjuk.  A Menny leendő lakói a Föld legjobb polgáraiból lesznek.  Ha pontosan látjuk kötelességünket Isten irányában, embertársaink iránt való kötelességünk is egyértelmű lesz.

ÁBRAHÁM ÉS GYERMEKEI

"Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."
(Galátziabeliekhez 3:29)

Ábrahámról azt írja a Szentírás, hogy "Isten barátjának neveztetett," és "atyja mindazoknak, akik hisznek."  Nagyon megtisztelő volt az a feladat, amelyre Isten Ábrahámot elhívta, hogy atyja legyen annak a népnek, amely századokon át védi és őrzi Isten igazságát a világ számára, annak a népnek, amelyen keresztül a megígért Messiás adventjével Isten megáldotta a Föld minden nemzetét.  Ábrahámot a környező népek hatalmas fejedelemként, bölcs és tehetséges vezetőként tisztelték.  Nem zárta el befolyását a szomszédai elől. A bálványimádókétól élesen elütő élete és jelleme kedvező benyomást keltett az igaz hitről. Ábrahám rendíthetetlenül hű volt Istenhez; kedvessége és jóindulata pedig bizalmat és barátságot ébresztett; a lényéből áradó nagyság tiszteletet parancsolt, és megbecsülést vívott ki. Vallását nem őrizte értékes kincsként féltékenyen, amelyet csak tulajdonosa élvez.  Az igazi vallást az ember nem tarthatja meg csak önmagának, mert ez a lelkület ellentétben áll az evangélium elveivel. Ha Krisztus lakik a szívben, lehetetlen elrejteni vagy elhomályosítani jelenlétének fényét. Ellenkezőleg, egyre ragyogóbbá válik, amint a lelket körülvevő önzés és bűn ködét napról napra szétoszlatják az igazság Napjának fényes sugarai. Isten népe az Ő képviselője a Földön, és Ő azt akarja, hogy e nép minden tagja fény legyen a világ erkölcsi sötétségében. Az egész országban, a kis- és nagyvárosokban és a falvakban szétszóródva ők Isten tanúi; azok a csatornák, amelyeken keresztül egy hitetlen világ megismerheti Isten akaratának és kegyelmének csodás dolgait.  Ő azt akarja, hogy mindazok, akik a megváltás csodájában részesülnek, a küldöttei legyenek.  A keresztény kegyessége képezi azt a normát, amelyből a világiak megítélik az evangéliumot.  A türelmesen elviselt próbák, a hálásan fogadott áldások, a nemcsak alkalmi szelídség, kedvesség, irgalom és szeretet alkotja azt a fényt, amely a jellemből ragyog fel a világ előtt.

A MEGVÁLTÁS ÁRA

 "És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve" (Zsidókhoz írt levél 9:12)

Isten számára minden egyes lélek hatalmas érték, hiszen Jézus Krisztus drága vére árán vétetett meg. Vannak, akik úgy beszélnek az ószövetségi időről, mint egy kegyelem, irgalom és Krisztus nélküli korszakról. Hozzájuk szólnak Krisztus szavai, amelyeket a szadduceusokhoz intézett. "Nem ismeritek az írásokat és az Isten hatalmát" (Márk evangéliuma 12:24).  Ezt a kort az Isteni hatalom csodálatos megnyilatkozásai szőtték át. Magát az áldozati rendszert is Krisztus tervezte el, és adta Ádámnak, hogy azon keresztül tanítsa őt a Megváltó eljövetelére, aki majd a világ bűnét hordozva, meghal az emberért. A megölt áldozat vére Isten Fiának vérét jelképezte.  Isten úgy akarta, hogy a szent és a közönséges közötti megkülönböztetés világos és egyértelmű maradjon.  A vért szentnek kellett tekinteni, mivel egyedül Isten Fiának kiontott vére szerezhet engesztelést a bűnre. A vért arra is használták, hogy megtisztítsák vele a szentélyt a nép bűnétől. Ez azt vetítette előre, hogy egyedül Krisztus vére az, amely a bűnből megtisztíthat bennünket. Megváltónk kijelenti, hogy az örök élet ajándékát hozta el nekünk a Mennyből.  Fel kellett emeltetnie a Kálvária keresztjére, hogy minden embert magához vonzzon. Mindezek után hogyan bánjunk hát Krisztus áron vett örökségével? Legyünk gyöngédek, figyelmesek, kedvesek, együttérzők és szeretetteljesek irántuk! így lehetünk egymás számára is a segítség és áldás forrása.  Ebben a munkában nemcsak az emberi család vesz részt. A mennyei angyalok fenséges társasága kísérhet bennünket, hogy segítsenek felvilágosítani szegényt és gazdagot egyaránt.  Krisztus az Atyjával való tanácskozás során elhatározta, hogy semmi árat nem sajnál, és semmit nem tart vissza a bűnös megmentése érdekében.  Az egész Mennyet odaadná üdvözítő munkájáért, azért, hogy helyreállíthassa az emberben Isten erkölcsi képmását. Isten gyermekének lenni annyit jelent, mint egynek lenni Krisztussal, és készséges, önfeláldozó szeretettel munkálkodni a bűnükben veszteglő emberek megerősítésére.

ISTEN GYERMEKEI

,,Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama szerelmesben."(Efézusbeliekhez 1:5-6)

A Föld alapjainak lefektetése előtt döntés született arról, hogy mindazok Isten gyermekeivé válhatnak, akik a bővölködő kegyelem megragadása által engedelmesek lesznek, és jellemük szentté és szeplőtelenné válik Isten előtt. Isten szabad és fenséges kegyelmének köszönhetünk mindent.  A kegyelem volt az a része a szövetségnek, amely lehetővé tette örökbe fogadásunkat.  Az Üdvözítő kegyelme teszi lehetővé megváltásunkat, újjászületésünket és azt, hogy Krisztus örököstársai lehetünk. Ha teljesen hisszük, hogy örökbe fogadás által Istené lettünk, már most a Menny előízét élvezhetjük. Isten közelségében járunk, és édes közösséget ápolunk vele.  Közelről megismerjük együttérző és gyöngéd lényét, és szívünk összetörik és meglágyul a nekünk adott szeretet gondolatára. Igazán érezzük a lelkünkben lakozó Krisztust. Mi is Őbenne vagyunk, és otthon érezzük magunkat mellette. Tapasztalatból ismerjük Isten szeretetét, ezért megpihenünk abban. Semmilyen szó nem írhatja le ezt a minden ismeretet meghaladó szeretetet. Egyek vagyunk Krisztussal. Életünk el van rejtve vele Istenben. Bizonyosságunk van afelől, hogy amikor Ő, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt mi is megjelenünk dicsőségben. Mivel erős bizodalmunk van benne, atyánknak nevezhetjük Istent. Mindazok, akik beleszületnek a mennyei családba, Bizonyos értelemben a mi Urunk, Jézus Krisztus testvérei. Krisztus szeretete köti össze egymással az Ő családjának tagjait.  Ahol ez a szeretet nyilvánvalóvá lesz, ott feltárul, megmutatkozik ez az Isteni kapcsolat.  Az emberek iránt való szeretetünk az Isten iránti szeretetünk földi kinyilatkoztatása. A dicsőség királya azért vált eggyé velünk, hogy ezt a szeretetet belénk plántálhassa, és egy család gyermekeivé tehessen bennünket. Amikor búcsúszavai beteljesednek,  "Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" (János evangéliuma 15:12), amikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor teljesedik be Krisztus küldetése.  Ekkor alkalmassá válunk a Menny számára, mert a Menny a szívünkben él.

ISTEN-FIÚSÁG

 "Akik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek." (János 1:12)

Amikor Ádám bűne reménytelen csüggedésbe hajtotta az emberi fajt, Isten elfordulhatott volna a bukott lényektől.  Bánhatott volna velük úgy, mint ahogyan azt, mint bűnösök, megérdemelték.  Megparancsolhatta volna a mennyei angyaloknak, hogy öntsék ki a világra haragjának tüzét. Megtehette volna, hogy ezt a sötét foltot eltörli a világ színéről. De nem ezt tette.  Ahelyett, hogy eltaszított volna bennünket magától, Isten még közelebb jött a bukott emberiséghez. Odaadta Fiát, aki a mi csontunkat és a mi testünket öltötte magára.  "Az Ige testté lett, és lakozott közöttünk. igazsággal és kegyelemmel teljesen" (János evangéliuma 1:14).  Az emberekhez való kapcsolódása révén Krisztus közelebb vonta őket Istenhez.  Isteni természetére öltötte az emberi természet ruháját, és bemutatta a mennyei világegyetem és az el nem bukott lények előtt, hogy mennyire szereti Isten az emberek fiait. Isten ajándékának nagysága semmiképpen nem mérhető fel. Isten semmit nem tartott vissza tőlünk. Nem adott arra alkalmat, hogy bárki is azt mondhassa, nagyobb szeretetet is tanúsíthatott volna irántunk. Krisztus ajándékával Isten az egész Mennyet nekünk ajándékozta.  Az Isten-fiúságot nem mi szerezzük meg önmagunknak. Csak azok kapnak hatalmat arra, hogy Isten fiaivá és leányaivá váljanak, akik elfogadják Krisztust Megváltójukként.  A bűnösnek önmagában nincs ereje arra, hogy megszabaduljon a bűntől. Viszont az Isten-fiúság ígéretét kapják mindazok, akik "hisznek az Ő nevében". Mindenki bűnbocsánatot nyerhet, ha hit által Jézushoz jön.  Isten Krisztusban megjelenve "megbékéltette magával a világot" (Korintusbeliekhez írt második levél 5:19).  A bűn annyira megrontotta az embert, hogy egymagában képtelen összhangba jutni azzal, akinek a lénye tisztaság és jóság.  De Krisztus megmentette az embert a törvény kárhoztatásától, egyesíteni tudja az emberi erőfeszítést a mennyei erővel.  Isten előtti bűnbánattal és Krisztus iránti hittel Ádám elbukott gyermekei újra "Isten gyermekei" (1Jn 3:2) lehetnek.  Amikor a lélek befogadja Krisztust, vele együtt hatalmat is nyer arra, hogy a Krisztus életét élje.

A MENNYBE JUTÁS FELTÉTELE

"Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba." (Márk 10:15)

Krisztus nem ismer semmi olyan faji, nemzeti vagy rangbéli sajátosságot, amely feltétele volna annak, hogy valaki országának tagjává válhasson. Az ő királyságába való felvétel nem a gazdagság vagy valamilyen nagyszerű örökség függvénye. Ennek az országnak azok az alattvalói, akik Lélektől születtek. Krisztus a lelki sajátosságokat tartja szem előtt.  Az Ő országa nem e világból való. Alattvalói az Isteni természet részesei, akik "megmenekültek a romlottságtól, amely kívánság által van e világban".  Ezt Isten kegyelme tette lehetővé számukra. Krisztus nem gondolja, hogy gyermekei alkalmasak volnának az ő országára, ezért ő alkalmassá teszi őket Isteni hatalma által. Lelki életre támasztja fel azokat, akik eddig holtak voltak a bűnben és a törvényszegésben.  Az Istentől szent célokra kapott képességeik megfinomodnak, megtisztulnak, és nemessé válnak. Krisztus vezetésével az Isteni hasonlatosság szerint formálják jellemüket. Krisztus láthatatlan hatalommal vonja őket magához. Ő, az élet világossága, betölti őket saját Lelkével. A lelki légkörbe vontán felismerik, hogy addig Sátán kísértéseinek játékai voltak, az ő uralma alatt álltak, de most letörik magukról a testi vágyak igáját, és eltaszítják maguktól a bűn szolgaságát.  Vezetőt váltottak, és immár a Jézus ajkáról elhangzó útmutatást követik.  Ahogyan a szolga mesterére tekint, a Krisztus szeretetének köteleivel vont emberek is úgy néznek szüntelenül hitük szerzőjére és bevégzőjére. Jézusra tekintve és rendeléseinek engedelmeskedve növekednek Isten és az általa elküldött Jézus Krisztus ismeretében.  Jellemük így változik el fokról fokra az Ő hasonlatosságára, mígnem olyannyira elkülönülnek a világtól, hogy ez mondható el róluk: "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok" (1Pét 2:9, 10).

ISTEN TÜRELMÉNEK HATÁRA

"Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet." (Zsoltárok 119:126)

"Éjszakai látomásban magaslaton álltam. Házakat láttam rázkódni, mint megannyi szélfútta nádszálat. Nagy és kis épületek zuhantak a Földre. Szórakozóhelyek, színházak, szállodák és gazdag otthonok rázkódtak meg, és dőltek össze. Sokan az életüket vesztették. A levegőt betöltötte a sérültek és rémültek sikoltozása. Isten pusztító angyalai tevékenykedtek. Egyetlen érintésükre romhalmazzá váltak az épületek, amelyeket oly erőssé építettek, hogy mindennemű veszedelmet kizártnak tartottak. Sehol nem volt biztonság. Az előttem lejátszódó jelenet olyan borzalmas volt, hogy azt képtelen vagyok szavakkal kifejezni. Úgy tűnt, mintha Isten türelme véget ért volna, mintha elérkezett volna az ítélet napja. A mellettem álló angyal elmondta, hogy alig akad ember, akinek világos fogalma lenne a világon létező gonoszságról, amely a nagyvárosokban mutatkozik meg a legerőteljesebben. Az angyal kijelentette, az Úr időpontot jelölt ki arra, hogy haragjával sújtsa a vétkezőket, amiért konokul semmibe veszik törvényét." Hirdetnünk kell Isten legfelsőbb kormányzóságát és törvényeinek szentségét azoknak, akik oly következetesen utasítják vissza az engedelmességet a királyok királyának. Akik azt választják, hogy hűtlenek maradnak, azokat kegyelemből csapásokkal kell sújtania, hogy amennyiben lehetséges, bűnös voltuk felismerésére ébressze őket. Bár Isten, az uralkodó, hosszan tűri a romlottságot, mégsem lehet őt félrevezetni. Isten nem marad örökre csendben. A világnak végül el kell ismernie a világegyetem uralkodójának felsőbbségét és tekintélyét. Meg kell védenünk a törvény igazságos követelményeit! Isten törvényének is van határa, és ezt sokan átlépik. Isten kénytelen lesz beavatkozni és megvédeni a becsületét. Amikor az Úr mint bosszúálló eljön, egyúttal azok védelmezőjeként is jön, akik hitüket tisztán, magukat pedig folt nélkül őrizték meg a világtól. „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a Te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:22–23)